Pödröttszarvú kecske (Capra falconeri Wagn)

A második valódi vadkecske a pödröttszarvú kecske. Kasmírban és a határos országokban Markhurnak vagy kígyófalónak hívják. Elterjedése Bukharától Afganisztánon át a nyugati Himalájáig nyúlik. A pödröttszarvú kecske nagyság tekintetében nem marad a kőszáli kecske mögött; hosszúsága 1.55 m, amelyből 18 cm a farokra számítandó, a marmagassága 80 cm. Kinloch is, meg Sterndale is a vállmagasságot sokkal nagyobbnak mondják, amaz 110 cm-re, emez pedig átlagban 115 cm-re teszi. E szerint a markhur sokkal hatalmasabb volna, mint az alpesi vadkecske és egyáltalában a legnagyobb kecskefaj volna. A középmagas lábakon nyugvó testet inkább lehet karcsúnak, mint tömzsinek nevezni, nyaka eléggé hosszú, de erős, a fej aránylag nagy, a fül kicsiny és hegyes, a farok közepes hosszúságú, a szőr dús. A bakot igen erős szakál, valamint sörényszerű hullámos és göndör nyak- és mell-szőrzet teszi különösen feltűnővé. A nőstény szakálla gyöngébb, és mell-sörénye teljesen hiányzik. Az eddig említett ismertető jelénél sokkal föltűnőbbek a hatalmas és sajátságos szarvuk, jóllehet éppen ezek sokkal változékonyabbak, mint más vadkecskéké.

A nőstények szarva 25 cm hosszú, laposan összenyomott és tompa, a hímek szarva azonban a görbület után mérve, az 1 m-en túli hosszúságot is elérheti, fél tojásformájú keresztmetszettel, amelynek mindkét végén lécalakú duzzanat van. A tőnél szorosan egymás mellett állanak, majd többé-kevésbbé egyenesen felfelé és hátrafelé irányulnak; szűkebb, majd szélesebb távolságra, csavartformán lefelé és kifelé hajolnak, egy és fél, három kanyarulatot írnak le. A hátsó oldalon erősebb az él, mint a mellsőn, körkörösen futó harántduzzanatok jelentékenyek, az évgyűrűk eléggé mélyen bevágottak. Bizonyos helyi formáknál a bak szarvai csavarokhoz hasonlók, másoknál meg dugóhúzószerűek, aztán vannak, amelyeknél a csavarodás kiszélesül, a nélkül azonban, hogy a csavarformáját elveszítené. Az első esetben majdnem függőleges irányban emelkednek a fejből, és tökéletesen egyenesek, utóbbi esetben hátrafelé és kifelé fordulva, ellaposodnak. Az alfajokat legfőként a szarvak alakjára alapították, mert földrajzilag változatlan szokott lenni; de átmenetekben sincsen hiány.

Jerdon pödröttszarvú kecskéje (C. falconeri jerdoni Hume) néven a Szulejman-hegységben élő pödröttszarvú kecskét jelölik, amelyeknek szarvai egyenesek, s csak mellső és hátsó éleik csavarodnak.