2010. február 1., hétfő

Mallorcai Kecske

http://m.blog.hu/bu/buvosszakacs/image/Mallorca%20Frit%20kicsi.jpgA klasszikus recepthez hat-nyolc személyre 2-3 kiló kecskét (csonttal együtt) nagy, 20-25 dkg-os darabokra vágunk. Sózzuk, olívaolajon serpenyőben elősütjük. Hosszában cikkelyekre vágunk 2-3 kg hagymát (a hússal azonos mennyiséget), hosszanti hasábokra 3-4 sárgarépát. Két-három liter vizet öntünk egy meglehetősen nagy, magas falú tepsibe, sót és törött borsot hintünk bele. Hozzáadjuk a zöldségeket, pár szál rozmaringot, babérlevelet és egy fej fokhagymát, melyről csak a külső héjat szedjük le.

Erre helyezzük a húsdarabokat (nagyobbak alulra, kisebbek felülre). Adunk még hozzá 2-3 dl olívaolajat és 2-3 kanál disznózsírt. A tűzhelyen felforraljuk, fél óráig erős lángon főzzük. Ezután fedetlenül 200ºC-os sütőbe tesszük, közvetlenül a sütő legalsó lemezére. A hús így először fő, majd párolódik, majd sülni kezd. Mikor a víz nagyrészt elpárolgott (kb. 2 óra múltán), megforgatjuk a húsokat, s további húsz percig sütjük. Aranybarna lesz, a mártás szinte krémesre sűrűsödik. A recept báránylapockával is kiválóan működik, annak viszont elég kevesebb idő is.
forrás:http://buvosszakacs.blog.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése