Tanyai sajtkészítés

Rozmaringos Kecske

A kockaalakúra vágott kecskedarabokat olajban épp csak megsütöttük, öt percet, pont annyit, hogy megbarnuljanak.

Az alig sült kecskedarabokat vastagon megszórtuk rozmaringgal, kicsi sóval, borssal, a szeletek közé pedig vékonyra vágott fokhagymaszeleteket tettünk. A kecskéket áttettük egy tepsibe és felöntöttük őket egy kis borral, ami fél centi magasan állt az edény alján. Igyon még egyszer utoljára az életében a jószág!


A sütőt 450 F-ra melegítettük elő, betettük a kiskecskét, levettük a hőt 400 F-ra és magára hagytuk egy órára az állatot a borral, abba fojtsa a bánatát. Egy óra múlva kivettük, megborsoztuk és lefedve visszatettük még húsz percre.

Ezalatt bőven elkészült a hajában sült krumpli, amit összetörtünk pürének.

Hallottak már a búr kecskéről?

Jószágtenyésztés - A megromlott állomány följavításának egyszerű titka!


Helyszűke miatt hamarosan új istálló készül az jószágoknak

„ Nagy hozamú, s ami legalább olyan fontos, minőséges tejtermelés jellemzi a búr kecskét. A búr tenyészbakkal keresztezett kecskével már a második laktációnál (tejelésnél) évi 1000 liter körüli tejtermelést érhető el. Ennek a fajtának a tejében átlagosan 1 százalékkal nagyobb a tejzsír és a tejfehérje aránya, mint amennyi az alpesi vagy a szánentáli tejét jellemzi” – állítja Kovács István bajsai kecsketenyésztő, aki miután csalódott a népszerű alpesi kecskefajta hús- és tejhozamában, az állománya följavítása céljából dél-afrikai eredetű búr kecskéket szerzett be külföldről. És nem bánta meg

Kovács István búr kecskéinek köszönhetően a kis közép-bácskai falu, Bajsa, fölkerült a kecsketenyésztők térképére. Messziről érkeznek az érdeklődők, akik megcsodálhatják önképzéssel megszerzett, külföldi tapasztalatokat hasznosító szaktudásának az eredményét: a farmjáról kikerülő jól tejelő és kiváló hústömegű búr fajtával keresztezett kecskéket. Sokan vásárolni is szeretnének tőle. Nincs oka panaszra, hiszen melyik eladó panaszkodna, ha az árujára nagyobb a kereslet, mint amennyit ő abból fölkínálni képes. Évente mintegy 40 kecskét ad el, s mint mondta, már két évre előre lefoglalták nála az eladásra szánt jószágokat. Vásárlóköre érthetően főleg a hegyvidékről, Sandžakból és Montenegróból származik, ahol nagyobb hagyománya van a kecsketenyésztésnek. Nemrégiben egy montenegrói vevő 50 kecske megvételére tett neki ajánlatot. El kellett utasítania, hiszen ennyit ebből a fajtából még külföldről sem lehetne összeszedni. Magyarországon például csak hat kecsketenyésztő tart búr kecskét. Szerbiában ő az egyedüli.

– Ezt a fajtát nem százával kell tartani, mint az alpesieket, már öt-hat tartása is gazdaságos lehet, mert a búr kecskét tenyésztésre használt terminál bakokként hasznosíthatjuk, úgy, ahogy Nyugaton is teszik. Az ottani kialakult gyakorlat szerint a farmon tartott egy-kétszáz alpesi kecskének a 80 százalékát búr terminál bak termékenyíti meg. Az első kereszteződésből származó F1-es genotípusú generáció mind megy vágóra, melyek mindössze két hónap alatt elérik a vágósúlyt. Az F2-es generáció és az F3-as genotípus nagyon jó tejelőnek számít, az első laktációban évi 700 litert, a másodikban 1000, a harmadik 1200 liter körül várhatunk tőlük. Az első anya, ha nem adja meg a 3–3,5 litert naponta, akkor az megy a vágóra.

Húsz-huszonöt évvel ezelőtt Kovács István eleinte csak hobbiszinten hazai fehér kecskéket tartott, melyekkel elégedett is volt, de a divat szavára hallgatva a hazai hús jellegű fajtát ő is alpesi kecskékre váltotta föl, amit később megbánt. Gyengének ítélte meg ugyanis a napi tömeggyarapodást és rossznak az évi tejhozamot. A külföldi tapasztalatokat látva ekkor döntött úgy, hogy búr kecskéket vásárol a megromlott állomány korábbi szintre való följavítása céljából. Döntésének a helyességét a látványos eredmények igazolják.

– A célom az volt, hogy minél rövidebb idő alatt elérjem a vágósúlyt. Ezeket mindössze két hónap alatt 23-24 kilósra hizlalom. Ha fél évig kell etetni a kiskecskét, amíg vágóállapotba kerülnek, akkor az már nem lehet kifizetődő. A tejük is rendkívül jó minőségű. Mi sajtot készítünk belőle. A tejnek nincs szaga, s nagyon jó minőségű. Átlagosan 7 liter kecsketejből készülhet 1 kilogramm sajt, nálunk ehhez 5 liter is elegendő.

Kovács István szerint annak ellenére, hogy dél-afrikai eredetű, a búr kecske jól tűri a hideget. És igénytelen jószág. Nem követel extra táplálékot és különleges bánásmódot. Fűszéna, kukoricaszár, szemes kukorica, zab. Nála a búza-, árpa- és a zabszalma is rendszeresen az állatok étrendjén szerepel. Igénytelen jószág, de nagyon jól fizet. Ennél a fajtánál elérhető a napi 350-400 grammos súlygyarapodás.

– Nemrégiben láttam Ausztriában egy farmot F2-es és egy modernebb szisztémában kitenyésztett R1-es és R2-es vérhányadú állománnyal. Az anyák 80-tól 120 kilósak voltak, a bakok pedig 150 kilogramm fölöttiek lehettek. Egy magyarországi farmon rekordmennyiségű, napi 484 grammos súlygyarapodást jegyeztek ennél a fajtánál. Rendkívül nagy hozamú, s ami legalább olyan fontos, rendkívül minőséges tejtermelés jellemzi őket. A búr kecskék tejében 1 százalékkal nagyobb a tejzsír és a tejfehérje aránya. Míg az alpesinek vagy a szánentálinak átlagosan 3,6–3,8, a tiszta búrnak ezzel szemben 4,6–4,8 a zsírtartalma. A fehérje az előbbieknél 3 százalék körül van, a búrnál pedig 4-4,2!

Igazából csak a beszerzésük okozhat gondot. Az akadályok miatt, amit a minisztérium állít, ez nem egy egyszerű vállalkozás.

– Ha erről kell beszélnem, akkor a fejem is rögtön belefájdul! Az első lépés a minisztériumi engedély, amire iszonyú sokat, három hónapot kell várni. A másik a karantén, ahol elkülönítve vannak a behozott állatok, s ez bizony drága mulatság. Egy kecskéért 45 eurót kell fizetni 40 napra. Emellett a várható költségek között szerepel az állatorvosi felügyelőség, ami akár naponta is kijöhet ellenőrizni, s mindezek mellett annak az országnak az állatorvosi felügyelőségétől is be kell szerezni egy bizonylatot, ahonnan a kecskét beszállítjuk, hogy egészséges a megvásárolt állomány. És semmi sincs ingyen.

Kovács István nem rejti véka alá, hogy elégedetlen a szerbiai mezőgazdasági minisztérium munkájával. Az engedélyt nehéz beszerezni, hosszadalmas a várakozás, ráadásul abba is beleszólnak a minisztériumi hivatalnokok – akik szavai szerint még „kecskét sem láttak” –, hogy honnan szállítsa be a kecskéket. Másrészt az embernek az az érzése is támadhat, hogy ezt a hivatalnoki seregletet nem is igazán a szerbiai állattenyésztés jövője érdekli, hanem az, hogy minél könnyebben megtölthessék az ürességtől kongó államkasszát. Szívesebben támogatják ezért a silányabb alpesi fajta behozatalát, mint a búr kecskék importját, ugyanis az előbbiből az eltérő tenyésztési gyakorlat miatt rendszerint nagyobb egyedszámot hoznak be. A matematika dönt, s nem az állattenyésztés érdeke, az ötvenszer száztíz euró tízszer több ugyanis, mint az ötször száztíz. Egyszerű, érthető, de az állattenyésztésre nézve fölöttébb káros bürokratikus gondolkodás.

Kovács István a külföldi példákra hivatkozik, ahol nem bánnak annyira mostohán a kecsketenyésztőkkel, mint itt Szerbiában.

– Itt nálunk semmilyen állami támogatásban nem részesülünk, Nyugaton egészen más a helyzet. Nem szeretnék hazudni, de ha jól emlékszem, akkor Magyarországon például egy egyedre 18-20 eurós állami támogatás jár.

Ami igazán megfogta, az a kiváló állománnyal rendelkező jól berendezett nyugati kecskefarmok látványa. Több nyugati országban is szétnézett már, de szerinte a franciákat senki sem múlja felül, ami a kecsketenyésztést illeti.

– Az utóbbi időben több kecsketenyésztő tönkremenetelének lehettem a szemtanúja. Tízből heten-nyolcan is fölhagytak a vállalkozásukkal. Ezért hangoztatom lépten-nyomon, hogy nincs más út, mint a kecskeállomány európai színvonalra való följavítása. Én erre a búr kecskében találtam meg a megoldást.

Forrás: Magyarszó.com

Ha a kecske pipa.....

Mire jó a tejsavó?

A kecsketej régebben a környezetben lévõ baktériumok hatására alvadt meg. Ennek elõsegítése érdekében ma már különféle sejtkultúrákat használnak. A tejben lévõ laktózt a tejsavbaktériumok erjesztik meg. Ennek hatására keletkezik a tejsav, mely friss savas ízt ad a tejnek.


A kecsketej savótartalma nagyon magas. Több mint 200 féle anyagot tartalmaz, melyek közül számos hozzájárul a tej biológiai értékéhez és tápértékéhez. A kecsketej magas fehérje tartalommal bír, ez közel harminc százaléka a szárazanyagnak, harminckét százalékát a savófehérjék alkotják. Tápértékük 1,25 szöröse a kazeinénak és kétszerese a szójafehérjének. A savó fehérje még denaturált állapotban is teljes értékû a szervezetünk számára. A fehérjék közül egyesek specifikus hatásúak. Például a laktotransferrin a vas hordozója, vagy az immunglobin , a különbözõ természetû antitestek hordozóanyaga. A tejsavófehérjék másik értékes tulajdonsága a lizin tartalmuk. Számos frakciójuk tíz százalék lizint tartalmaz. Ez igen magas százalékarány ha figyelembe vesszük a fejlõdõ szervezet lizin szükséglete hét százalék.




A természetes szépítõszer

A savanyú ital nemcsak felvidít, hanem megszépít és fitté tesz - kívül, belül. A tej szérumának újrafelfedezése ezért jár olyan nagy sikerrel a bõrápoló fürdõtõl a vitaminos italig. Legendás szépségû nõk, mint Cleopatra és Sissi osztrák császárné az istenek ajándékának tartották és bõségesen használták testápolásra a tej melléktermékét. Tudták, hogy a bõrt bársonyossá teszi, fokozza a jó közérzetet és gyógyhatással rendelkezik. Hippokratész is esküdött rá.

A 19. században a természetes szépítõ- és gyógyhatású szer olyan kedvelt volt, hogy Bad Reichenhall és Bad Aibling fürdõhelyek a tej szérumával végzett kúrák széles választékát kínálták.

A savó a sajtgyártás folyékony mellékterméke. Az ún. szérum a tej értékes anyagainak javát tartalmazza. Tejcukorban és értékes fehérjében gazdag, a szervezet számára könnyen emészthetõ formában. Ehhez számos ásványi és tápanyag társul még: folsav, a stressz ellenes hatású magnézium, tejsav, foszfor, vízhajtó kálium, a fogak és csontok egészségéért felelõs kalcium, energiát adó vas, a bõrt és hajat megszépítõ B-vitaminok és cink. Ez a tökéletes keverék magyarázza a savó töretlen sikerét. Már napi egy liter savó elfogyasztása felfrissíti és megfiatalítja a bõrt, élénkíti az emésztést, és a legújabb tudományos ismeretek szerint a szervezet védekezõképességét is erõsíti. Ki utasítana vissza ezek után egy savóból készült italt.



Ideális száraz bõrre


Fürdõvízhez adva, szappan, krém vagy sampon formájában a savó mindenekelõtt a bõr és haj nedvességtartalmát növeli. Mellesleg protein alkotórésze a kötõszövetek kollagén tartalmát erõsíti, ami kedvez a bõr feszességének. Fõképpen akkor, ha a savótermékeket házilag állítjuk elõ. Mert bár a tejszérum pozitív tulajdonságait sok kozmetikai készítmény gyártásánál hasznosítják, elõnyös tulajdonságai az egyszerû recepttúrákban különösen intenzíven érvényesülnek. Egy fárasztó nap után pl. egy savófürdõ á la Sissi csodálatos lehetõség arra, hogy a bõrápolást összekapcsoljuk a lazítással. 2 - 3 liter savót és egy csésze mézet öntsünk a 38 C-os fürdõvízbe és kb. 20 percig merüljünk bele.

A savókezelések mindenekelõtt a száraz és ekcémára hajlamos bõrnél valóságos csodát mûvelhetnek. A szérumban található tejsav védi a bõr savköpenyét, a bõrt kíméletesen megtisztítja, élénkíti és védi a kiszáradástól. A krémekben és emulziókban pedig a tejzsírok nyugtató hatásúak. A szépségápolási szakemberek egy tonikum mindennapi használatát ajánlják még - az alaposan megtisztított arcbõrre vattacsomó segítségével kenjünk fel tiszta savót bõségesen és hagyjuk beszívódni. A bõr regenerálásához a savós arcpakolás ideális - 2-3 evõkanál savóport kevés vízzel péppé keverünk és az arcbõrre kenjük. Tíz percig rajta hagyjuk, majd langyos vízzel lemossuk.

A legjobb élénkítõ


Fogyókúrázók és egészségesen táplálkozók számára ideálisak a savóitalok. A kalóriaszegény szépségital (kb. 200 kcal/l) alig tartalmaz zsírt, majdnem koleszterinmentes, és a szervezetet mégis ellátja minden fontos tápanyaggal és vitaminnal.

Fogyókúrás nap: 2 liter savót fogyasztunk hét részletben egész napra elosztva. Kiegészítésként legalább 2 liter folyadék fogyasztandó ásványvíz, gyógyteák, meleg zöldséglé formájában. Semmit sem szabad enni! Egy ilyen fogyókúrás nap során a szervezet felesleges vizet és káros anyagcseretermékeket, ún. salakanyagokat választ ki. Hosszabb ideig tartó savókúra csak orvosi felügyelet mellett tartható.

Mire jó a kecsketej és maga a kecske?

Most el árulom! Egy korábbi cikkem egy részlete is szerepelni fog ebben.
Kecsketej, kecskesajt, kecskehús. A kecske nemcsak haszonállat, hanem hasznos állat is. Teje gyógyító hatású, sajtját még a tejérzékenyek is ehetik, húsa zsírszegény, egészséges csemege.A kecsketej a tejek teje, gyógyító hatású, forralás nélkül is nyugodtan megihatod, hiszen ilyenkor a legmagasabb a vitamintartalma. A kecske tejében jóval több a vitamin, mint a tehénében, sõt, belõle még a laktózérzékenyek is nyugodtan ihatnak. A kecsketej vastartalma háromszorosa a tehéntejének. Amíg a szarvasmarha testsúlyának kb. hatszorosát termeli meg tejben, addig a kecske tíz-tizenkétszeresét. A kecsketej A-vitamin tartalma 400 százalékkal is magasabb lehet, mint a tehéntejé. A kecsketej nagy mennyiségben tartalmaz rákos megbetegedések ellen védelmet nyújtó savakat is.A folyékony "fehér gyógyszerben" a kalcium, a magnézium és a foszfor aránya a legideálisabb az emberi szervezet számára. A tartalmas innivaló nem terheli meg a gyomrot, könnyen emészthetõ. A világ számos részén az antibiotikumok felfedezése elõtt a tüdõbajt kecsketej-kúrával gyógyították. Francia természetgyógyászok szerint a szervezet méregtelenítésére is a legjobb a kecsketej savókúra. A kozmetikaipar is felfigyelt a kecsketej áldásos hatásaira, így nem egy szépítõszerben találunk belõle egy jókora adaggal. A kecskének nemcsak a teje, hanem a húsa is értékes, hiszen zsírszegény és nagyon finom. Kicsit édeskés, ezért ügyesen kell fûszerezni, hogy a legjobbat hozzuk ki belõle.A kecsketejbõl készült sajt ízes és egészséges, Franciaországban állítanak elõ belõle rengeteg fajtát. Ezt a sajtot sok helyen még mindig kézzel készítik, úgy bánnak vele, mint a hímes tojással. A hosszas "sajtgondozásnak" köszönhetõen finomabbnál finomabb csemegékkel örvendeztetnek meg minket a mûhelyek. A tehéntej és a belõle készült ételek okozhatnak allergiát, viszont a kecskesajtból az ételallergiások is nyugodtan ehetnek.

Rántottsajt kecskesajtból

400 g szeletelt félkemény kecskesajt
150 g zsemlemorzsa
1 evőkanál pirospaprika
2 evőkanál liszt
1 tojás
olaj

A sajtot 1 ½ cm vastagra vágjuk, majd megforgatjuk a paprikás lisztben, tojásban, zsemlemorzsában. Olajban kisütjük.

Kecskesajt golyók

Hozzávalók 2 személyre: 10 dkg kecskekrémsajt, 10 dkg natúr tejszínkrémsajt, 1/2 piros húsú paprika, 3 szem aszalt sárgabarack, 2 kocka ét tortabevonó
A kétféle krémsajtot jól összekeverjük. Belekeverjük a nagyon apróra vágott piros húsú paprikát, majd a masszából kiskanállal darabokat szaggatunk ki. Kézzel gombócokká formáljuk. Az aszalt sárgabarackot apróra vágjuk, a csokoládét durvára reszeljük és összekeverjük a kettőt. Tálkába tesszük és meghempergetjük benne a sajtgolyókat. Minyonpapírban kínáljuk.
Elkészítés:
A paprikákat apró kockákra vágjuk. A kakukkfüvet leöblítjük, lerázzuk és lecsipkedjük a levelét. A zselatint megpuhítjuk kinyomkodjuk és forró vízben feloldjuk.
A krémsajtot és a kecskesajtot összekeverjük, majd hozzáadjuk a zselatint. A paprika, a kakukkfű és a tökmag egy részét félretesszük díszítésnek, a többit a sajtkrémbe keverjük, és sóval, borssal ízesítjük.
A mozzarellát lecsepegtetjük és vékony szeletekre vágjuk. Folpack fóliával kibélelünk egy négyszögletes formát. A forma alját kirakjuk a mozzarellával. Rásimítjuk a sajtkrém 1 /3-át, majd ismét mozzarella következik. A rétegezést kétszer megismételjük. A sajttortát 2-3 órán át a hűtőszekrényben hagyjuk megdermedni. A hagymát megtisztítjuk és finomra vágjuk. Az ecetet elkeverjük a sóval és a borssal. Hozzáadjuk a hagymát, belekeverjük a kétféle olajat. A sajttortát kiborítjuk a formából és lehúzzuk róla a fóliát. A maradék paprikával, tökmaggal és kakukkfűvel díszítve, a vinaigrette mártással együtt kínáljuk.

Pikáns, paprikás sajttorta

Hozzávalók:

kb. 20 darabhoz 1-1 kisebb piros,sárga és zöld húsú paprika, 1/2 csokor kakukkfű,kb. 6 levélzselatin, 400 g tejszínes krémsajt, 300 g friss kecskesajt,
400g mozarella, 50 g hántolt tökmag, só, fehérbors, 4 db mogyoróhagyma, 4 ek. fehérborecet,
4-4 ek. tökmag-és napraforgóolaj.

Fűszeres kecskesajt krém

hozzávalók:
15 dkg kenhető kecskesajt
1 gerezd fokhagyma
6 bazsalikomlevél
1-1 vőkanál olívaolaj és vörösborecet
kakukkfű, őrölt bors, só
elkészítés:
A fokhagymát és a hagymát apróra vágjuk, a bazsalikomleveleket felaprítjuk. Egy tálban villával összenyomkodjuk a kecskesajtot, az olívaolajat és a borecetet belekavargatjuk, majd sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a hagymát, a fokhagymát, egy kávéskanál finomra vágott kakukkfüvet, és alaposan összekeverjük. Hűtőben picit érhetnek még az ízek, aztán lehet hammolni belőle!

A Google kecskéket használ fűnyíró helyett

Április tréfának tűnhet, de nem az: a Google székház előtt elburjánzott növényeket a cég a California Grazing nevű kisvállalkozástól bérelt kecskék segítségével „legelteti” le. Az egyik alapító, Eric elmondása szerint, azért, mert „sokkal aranyosabbak, mint egy csomó fűnyíró, és halkabbak is”. Az első ilyen „akció” során több mint kétszáz darab kecskét bérelt a cég.

Forrás: yeess.hu

Kőszáli Kecske

A kőszáli kecske a tülkösszarvúak családjába és a kecskeformák alcsaládjába tartozó Capra nemen belül öt különböző faj közös elnevezése. Korábban valamennyiüket egyetlen faj, a Capra ibex alfajainak tartották, ezt őrzi alfajokra emlékeztető háromtagú magyar fajnevük.


A kőszáli kecskék
a magas hegyeket lakják, ahol csupán kevés emlősállat tud megélni. Legfeljebb csak a leghidegebb téli időszakokban ereszkednek le valamivel mélyebben fekvő vidékekre. Ezzel az életmóddal velejár, hogy minden kőszálikecske-fajnak csekély az elterjedtsége és hogy igen sok különböző alfajuk alakult ki.


A kőszáli kecskéknek
a magas hegységekre korlátozódó, szétszórt elterjedtsége és az ennek ellenére megfigyelhető nagy testi hasonlóságuk arra a következtetésre jogosít föl, hogy nem is olyan régen a hegyek között elterülő síkságokat lakták, természetesen olyan korban, amely jóval hidegebb volt a mostaninál, és így ezek a meleget kerülő állatok Afrikába, egészen Etiópiáig is eljuthattak. Amint az éghajlat melegebb lett, a kőszáli kecskék a hegységekbe húzódtak föl. Így alakulhatott ki itt, a földrajzi elkülönülés következtében a mai nagyszámú alfajuk.


Közép-Európa és Nyugat-Európa
számos helyén fosszilis, megkövesedett leleteket is találtak. Az egyes fajok és alfajok testalkatra és színre nagyon hasonlítanak egymáshoz, viszont szarvuk és erősebben vagy gyöngébben kifejlődött szakálluk révén némileg különbözők.


Európában két fajuk található,
a spanyol kőszáli kecske (Capra pyrenaica) és az alpesi kőszáli kecske (Capra ibex). Ez utóbbi valaha sokfelé (például a Kárpátokban is) megtalálható volt, ma már azonban élőhelye az Alpokra, elsősorban Svájcra szorult vissza. A kőszáli kecske fajok közül valószínűleg a szibériai kőszáli kecske (Capra sibirica) fordul elő a legnagyobb területen, az Altaj hegységtől a Himalájáig egész Közép-Ázsiában. Egyiptom és az Délkelet-Arábia hegyeiben élő veszélyeztetett faj a núbiai kőszáli kecske (Capra nubiana). Etiópia (Abesszínia) hegyeiben található a kihalóban levő abesszíniai kőszáli kecske (Capra walie).


Néha szintén kőszáli kecskének
nevezik az ázsiai vadkecske (Capra aegagrus) egyes alfajait, mint a szindhi vadkecskét (Capra aegagrus blythi) és a házikecske fő ősének tartott, közel-keleti elterjedésű bezoárkecskét (Capra aegagrus aegagrus).

Farfekvéses kiskecske világra segítése

Most,hogy közeledik a tavasz az őszi pároztatású anya kecskék lassan le ellenek. ellés idején a gazdinak fokozott figyelemmel kísérnie az ellés előtt álló anyát! Mivel előfordulhatnak ellés közben súlyos problémák.

Ezek közül kiemelném a farfekvéssel érkező kis gidát! Nekünk már van ebben tapasztalatunk amit megosztok kedves olvasóinkkal.Ha észleljük hogy a gida farral érkezik sürgősen segítenünk kell! Szépen óvatosan húznunk kell a picit a világ felé amikor az anya nyom mindaddig míg világra nem jön.(ellenkezni az anya nemfog inkább hálás lesz)Természetesen az állatorvost ki kel hívni az anyához, hogy felmérje hogy vészelte át az ellést és a nagyobb vérveszteség miatt adjon neki egy vérképzést és vér alvadást segítő injekciót.

( Ha farfekvéses ellés esetén nem kap az anya segítséget elpusztulhat ő is és a gidái is!!)

Májmétely

Májmétely (Fasciola hepatica) egy élősködő laposféreg, mely a közvetett fejlődésű mételyek (Trematoda) osztályába tartozik.

Fejlődési ciklusa
Köztigazdája Európában rendszerint a törpe iszapcsiga (Galba truncatula), végleges gazdái többnyire kérődzők. A végleges gazda ürülékével távozó pete vízbe mosódik, itt miracídium lárva kel ki belőle, amely úszva keresi a csigát. A csiga bőrén át behatolva sporocisztává alakul, melynek testében mintegy tíz rédia lárva képződik. Ezeken már megjelenik a szájnyílás és a bélcsatorna is. Minden rédia testében újabb ivartalan szaporodási folyamat eredményeképpen mintegy húsz farkos cerkária lárva jön létre. Ezek a csiga testfelületén át kifúrják magukat – a csigát elpusztítva – és farokszerű mozgásszervük segítségével a vízparti növényzet leveleire vándorolnak. Itt ellenálló tokot képeznek maguk köré, azaz metacerkária lárvává alakulnak. Az emlősök – elsősorban a kérődzők – legelés közben fertőződhetnek a metacerkáriával. A bélcsatornában a fiatal métely kiszabadul a tokból, előbb a májba furakodik, majd később az epeutakban telepszik meg és itt vérrel táplálkozik. Az epeutakban létrehozott peték a bélcsatornán át a külvilágba ürülnek

Coccidiózis

A Coccidiosis gyűjtőfogalom, amely az Eimeria, Isospora, valamint a Tyzzeria genusba tartozó egysejtű (újabb feltételezések szerint a parazitikus életmód miatt leegyszerűsödött többsejtű) élősködők okozta fertőzöttségeket jelöli.

Ezek – kórokozó fajok esetén – különféle tünetekkel járhatnak. A kórokozók különböző szerveket betegíthetnek meg (leggyakrabban a gyomor-bél csatorna). A gazdafaj és a tünetek mindig az adott kórokozó fajra jellemzőek. Közös vonásuk a fejlődésmenetükben keresendő. A szájon át történő fertőzést követően egy ivartalan (schizogonia) és egy ivaros (gametogonia) szakaszt követően kialakul a zigóta, amelyből a következő szakaszban (sporogonia) kialakul a fertőző alak oocysta, ami a bélsárral ürül. Az oocysta a környezetben egy rövidebb-hosszabb érési folyamat után válik fertőzőképessé (sporulált oocysta), és ezt sokáig meg is tartja.

Szinte minden háziállatfajnak megvannak a saját coccidiumfajai, legnagyobb gazdasági jelentősége a baromfi- és sertéstelepeken van, ahol ezek ellen rendszeres megelőző védekezés folyik. Házityúkban az Eimeria tenella, E. necatrix és az E. brunetti, sertésben az Isospora suis fajok okozhatnak különböző súlyosságú bélgyulladást, ami étvágytalansághoz, hasmenéshez, súlyos esetben akár elhulláshoz is vezethet. Súlyos emésztőszervi tünetekkel járhat továbbá a fertőzöttség fiatal szarvasmarhákban (E. zuernii, E. bovis),lúdban bél- (E. anseris, E. nocens) és vesegyulladást (E. truncata), valamint nyúlban, ez utóbbiban legnagyobb jelentősége az epeércoccidiosinak (E. stiedai) van. Az enyhébb, vagy a kisebb kórokozó képességű fajok okozta fertőzöttség nem jár látható tünetekkel, viszont a testtömeg-gyarapodás ill. a tej-, vagy tojástermelés csökkenése, valamint egyéb kórokozók hatásának súlyosbítása révén okozhat gazdasági károkat. Mivel fejlődésük gazdafajhoz kötött, ebből következően az emberre nem veszélyesek.

Lépfene

A lépfene (más néven anthrax) akut, néhány formájában magas halálozási aránnyal járó fertőző megbetegedés, melyet a Bacillus anthracis nevű baktérium okoz. A lépfene leggyakrabban vadon élő és háziasított kérődzőknél fordul elő, de ha beteg állattal, annak szövetével vagy a lépfene spóráival érintkezésbe kerül, az embert is megfertőzi. Fertőzött személlyel való közvetlen érintkezés során történt továbbfertőződésre nincs ma ismert példa.

A lépfene az elhullott állatok megnagyobbodott, fekete-barnás elszíneződésű lépéről kapta a nevét.[1] Az anthrax szó a görög anthrakis szóból ered, mely szenet jelent, a bőr bevérző és kifakadó hólyagjai helyén megjelenő pörk (var) fekete színére utalva.

Áttekintés

A lépfene ritkán fertőz meg embert, noha a kérődzők között – mint például a szarvasmarha, birka, kecske, teve, antilop – időnként megjelenik. A kórokozó Bacillus anthracis talajlakó baktérium világszerte előfordul. A megbetegedések jóval gyakoribbak a fejlődő országokban. Az állat-egészségügyi programokat kidolgozó államok (mint Észak-Amerika, Nyugat- és Észak-Európa országai és Ausztrália) kevesebb állati lépfene-megbetegedésről számolnak be. Mintegy száz ismert törzse van a lépfenének. A legismertebb ezek közül a virulens Ames-törzs, amelyet az öt halálos áldozatot követelő 2001-es amerikai lépfenetámadásoknál használtak.

A Vollum-törzs is alkalmas biológiai fegyvernek. 1935-ben izolálták egy fertőzött marhából Oxfordshire-ben, Angliában. Az 1960-as években a Vollum–1B változatot használták az angol és amerikai biológia fegyverkezési programokban. Ezt a változatot William A. Boylesból, az amerikai hadsereg járványügyi kutatóintézetének (USAMRIID) kutatójából izolálták, aki 1951-ben halt meg Vollum-törzs okozta lépfene-fertőzésben. Vakcina-alapanyag a gyengített Sterne-törzs, amelyet Max Sterne dél-afrikai kutatóról neveztek el.
A baktérium leírása [szerkesztés]
Bacillus anthracis baktérium testfelépítése.
Searchtool right.svg Bővebben: Bacillus anthracis

A Bacillus anthracis egy Gram-pozitív, fakultatív anaerób baktérium a Bacillus nemzetségben.

Teste mintegy 1–6 mikrométer, pálcika alakú. Az első baktériumfaj, amiről kimutatták, hogy kórokozó (Robert Koch, 1877), a lépfene nevű halálos betegséget okozza. A baktérium rendszerint spóra alakban nyugszik a talajban, akár évtizedekig fertőzőképes marad ebben a formában. Amint egy kérődző lenyeli, szaporodni kezd az állat belsejében és hamarosan megöli. Az állat bomló tetemében tovább szaporodik, végül ismét spóra alakba kerül, és szétszóródik a környező talajban.

A kérődzők (és az ember) fertőzése során a spórát az immunrendszer falósejtjei (fagociták) bekebelezik. A fertőzött sejtek rendszerint a nyirokcsomókba vándorolnak, miközben belsejükben a spórából gyorsan kialakul és osztódni kezd a vegetatív alak. Végül a fertőzött sejtek szétesnek, és a baktériumok a véráramba kerülnek. Ott egy hármas toxint (letális és ödémafaktor, valamint védő antigén) bocsátanak ki, ami különböző sejt- és szövettípusokra fejti ki hatását.
Gram-festéssel láthatóvá tett lépfenebacilusok

A lépfenetoxin két komponense az ödémafaktor és a letális faktor. A sejtekbe való bekerüléshez egy másik fehérjét is előállít a B. anthracis, a védő antigént. Az ödémafaktor inaktiválja a neutrofil granulocytákat (a falósejtek egyik típusát), így azok már nem képesek bekebelezni a baktériumokat. Korábban úgy gondolták, hogy a letális faktor készteti a makrofágokat tumornekrózis-faktor és interleukin-1-béta, az immunrendszer két összetevőjének előállítására, amelyek normális esetben a gyulladásos folyamatok kialakulásában játszanak szerepet, itt viszont halálos szeptikus sokkot okoznak. A legújabb eredmények viszont azt bizonyítják, hogy a lépfenebacilusok olyan mértékben károsítják az érfalat (az endothélium sejtjeit), hogy az súlyos belső vérzéshez, és végső soron hipovolémiás sokkhoz, nem pedig szeptikus sokkhoz vezet.

A lépfenetörzsek virulenciáját számos tényező határozza meg. Elsődlegesen a poli-D-glutaminsav tok, ami megvédi a baktériumot attól, hogy a neutrofil granulocyták bekebelezzék, illetve a saját toxinjaitól.
Kitettség [szerkesztés]

A betegség rendszerint fertőzött állat húsával vagy egyéb részeivel való érintkezés útján alakul ki. Azok, akik ilyen munkakörben dolgoznak, fokozott kockázatnak vannak kitéve, különösen olyan országokban, ahol a lépfene nem ritka. A szabadban tartott állatok között rendszeresen előfordul a lépfene még a fejlett országokban is. Sokan vannak kitéve munkájuk során mérhető mennyiségű lépfenespórának, de ez a legtöbbször még nem éri el azt a szintet, ami a betegség kialakulásához szükséges.

2006 júliusában egy kezeletlen nyersbőrökkel dolgozó művész volt 30 év óta az első ember Angliában, akinek halálát lépfene okozta.[2] Magyarországon az 1990-es évektől kezdve évente csak egy-két elszigetelt, jól diagnosztizált és sikeresen gyógyított emberi lépfene-megbetegedést jegyeztek fel, a hivatkozott esetekben bőranthraxot elhullott állatok szállítását is végző állatgondozóknál.[1][3]
Fertőzéstípusai [szerkesztés]
Tüdőbe belélegzett lépfene nyomai röntgenképen

A lépfene az emberi testbe háromféle módon kerülhet be: a bélrendszeren át, belélegezve a tüdőn keresztül és a bőrrel érintkezve, mindháromféle fertőzés más tünettel jelentkezik. Azon személyek akik lépfenével fertőződnek meg azonnal karanténba helyezendők. Ugyan a lépfene általában nem terjed fertőzöttről egészséges emberre, de ha a kór végzetes kimenetelű, akkor a beteg teste a lépfene bacilus forrása és a tovább fertőződés elkerülése végett elkülönítést alkalmaznak. A tüdőn át a szervezetbe jutva, ha kezelés nélkül marad az egyértelmű jelek megjelenéséig, az végzetes lehet.

Lépfenével laboratóriumi balesetek során vagy fertőzött állatok gyapjának vagy bőrének kezelése során lehet megfertőződni. A lépfenét továbbá használják biológiai hadviselésre is.
Pulmonáris (tüdőgyulladásos, légzőszervi) lépfene [szerkesztés]

A légzőrendszeri megbetegedés embereknél általában megfázás vagy influenzaszerű tünetekkel jelentkezik, melyet néhány napon belül erős (és általában halálos) légzésleállás követ. Halálozási rátája 92%, de ha korán felismerik (mint a 2001-es lépfenetámadásnál), ez a szám lecsökken 45%-ra. Az előrehaladott betegség halálozási aránya 97% kezeléstől függetlenül.

A halálos kimenetelű fertőzéshez mintegy 10-20 ezer spórára van szükség, de ez a mennyiség változik a pácienstől függően. Kevés dokumentált bizonyíték van a halálos kimenetelhez szükséges spórák számáról. A betegség más néven a gyapjúválogatók betegségeként ismert, mivel ők kaphatták el legkönnyebben ezt a betegséget. A fertőzés forrása lehet továbbá az állati szarvakból készült gombok, a kezeletlen állati szőrből készült kefék és az állatbőrök. Nem tudni, hogy ezek az állatok a fertőzésbe haltak bele, vagy csak a fertőzött földről kerültek rá a spórák. A fertőzés ezen módját is használják biofegyverként.
Gasztrointesztiális (gasztroenterikus) lépfene [szerkesztés]

A gasztroenterikus lépfene legfőbb forrása a fertőzött hús. A fertőzés tünetei a véres hányás, súlyos hasmenés, a béltraktusok akut gyulladása és az étvágytalanság. Léziókat találtak továbbá a torokban és a szájban. Miután a baktérium megtámadja a bélrendszert, a véráramon keresztül eljut az egész testbe, ahol toxinokat szabadít fel. A fertőzés gyógyítható, de a halálozási rátája 25%-60% annak függvényében, hogy milyen korán kezdik el a kezelést.
Kután (bőr) lépfene [szerkesztés]
Lépfenés lézió

A bőrön jelentkező lépfene először leforrázott bőrfelületnek tűnik, majd később fekete közepű fekéllyé alakul (égési var). A fekete égési var gyakran mint egy nagy fájdalommentes nekrotikus fekély (kezdetben viszkető bőrelváltozás, sötét és általában koncentrált fekete pont, ami hasonlít a kenyéren megjelenő penészre) jelenik meg a fertőzés helyén. A bőrfertőzések legtöbbször a spóra bőrre kerülése után 2-5 nappal jelennek meg. A horzsolásoktól eltérően a a lépfene bőrön jelentkezve teljesen fájdalommentes. A halálozási arány igen kicsi, ha kezelve van, viszont kezelés nélkül a fertőzések 20%-a toxémiához, majd halálhoz vezet.

Száj- és körömfájás

A száj- és körömfájás latinul, vagyis tudományos nevén aphtae epizooticae egy erősen ragályos, olykor halálos, a párosujjú patás állatokat fenyegető vírus (Aphthovirus) okozta betegség. A kórokozó fő áldozatai a szarvasmarha, a disznó, a birka vagy a kecske, valamint bivaly és szarvas, de elefánt és sün is megkaphatja; a lovat, ami nem párosujjú patás, a vírus nem támadja meg.

Igen ritkán a vírus az embert is megfertőzheti, de a fertőzöttek akkor is elég gyorsan felépülnek influenzához hasonló rosszullét érzésével, lázzal, hányással, a szájfal lekopásával és felhólyagzással járó tüneteik megszűntével. Emberek közötti fertőzés eddig még nem fordult elő sokkal gyakoribb, hogy a vírust hordozó egyén egy állatot fertőz meg.


Egyes esetekben a betegségre hajlamos fertőzött állat nem mutatja a betegség tüneteit. Ezek az egyedek a betegség hordozóivá válnak. Más állatok is hordozhatják a betegséget, amire példa a kutya esete 1952-ben (Kanadában) ami fertőzött csontokkal terjesztette a kórt, és a farkas a Szovjetunióban

Tünetek
A betegség inkubációs (lappangási) ideje 2-12 nap. A betegség magas lázzal kezdődik, ami két-három nap alatt gyorsan lecsökken. A beteg állat szájának nyálkahártyáján hólyagzás jelenik meg, ami csurgó, vagy habos nyálazást eredményez és nagy valószínűséggel a táplálkozás fájdalmassá tételével étvágyvesztést is, ami miatt a felnőtt állat hónapokig tartó fogyásba kezd. Az állat lába hasonló hólyagzást mutat és az állat megsántul. A hímnemű állat heréje megdagad, a nőstény tejhozama pedig lényegesen lecsökken. Egyéb tünetek: gyengeség, hidegrázás. Bár a fertőzött állat a betegség lefolyása után végülis felépül egyesek esetében a betegség „szív-izom gyulladáshoz” (myocarditis) és halálhoz vezethet, különösen gyenge, például újszülött borjak esetében. Más állatokat a vírus (aszimptomatikusan) nem támadja meg: ezek a betegség hordozóivá válnak.

A vírus terjedési módjai
Leggyakoribb terjedési mód: közvetlen érintkezés a fertőzött és egészséges állatok között (csordán belül)
levegőben közvetlen állatok közötti kontaktus nélkül: szél és útijármű forgalom révén
az állatok gondozói ruházata közvetítésével
fertőzött takarmánnyal való kontaktus útján
pocsolyavíz, nyers állati húsmaradvány és fertőzött állati húsmaradványokat tartalmazó táplálékpótlék
marhák esetén fertőzött bika ondója útján

A vírus megmarad hideg körülmények között (például fagyasztott húsban), de elpusztul a hőtől, szárazságtól és a fertőtlenítőktől.

A fertőzött állatok 2-3 hét alatt felépülhetnek, a betegség elszigetelésének érdekében azonban a beteg állatokat előbb vesztegzárba, vagyis egészségügyi zárlatba (angolul quarantine) teszik, majd elpusztítják, húsukat pedig megsemmisítik. Olyan személyeket, akik fertőzött területen jártak, fertőtlenítik ruházatukkal együtt, gyakran fertőtlenítő folyadékot tartalmazó kádon való átsétálás távolítja el a cipőtalpon megtelepedett vírusokat.

Cserzőanyagokról

Cserzőanyagok név alatt oly vízben oldható, összehúzó ízű anyagokat foglalunk össze, melyek a vassók oldatait sötét színűre festik, és az enyvoldatokban csapadékot okoznak. A friss állati bőr ezeket a cserzőanyagokat vízben való oldataikból felszívja; ugyanezt teszi a selyem és kisebb mértékben a gyapjú és pamut is. Egyebekben a cserzőanyagok nagyon eltérnek egymástól. Procter (Textbook of tanning) a cserzőanyagokat következőképpen osztja be:

A pirokatechin származékai, melyek a bőrön fehéres lerakódást nem képeznek, s amelyek az ecetesvas vasoldatot zöldes-feketére festik; ide tartoznak a bürök, a mimóza, a katechu (kasu), a gambicserje, a quebracho stb. cserzőanyagai.
A pirogallol származékai, melyek vassal kékes-fekete színeződést adnak, a bőrön fehér lerakódást képeznek; ide tartoznak a gubacsok, a szömörce, a divi-divi stb., cserzőanyagai.
Cserzőanyagok, melyek mind pirogallolt, mind pirokatechint tartalmaznak; ilyenek a tölgyfacser és a valonea cserzőanyagai, melyek a bőrön fehér lerakódást adnak, és a vassókat kékes-feketére festik. E szerint a cserzőanyagok beoszthatók olyanokra, melyek kékes-fekete színeződést adnak.

Kémiailag ezekről a testekről még keveset tudunk. Általában véve feltehető, hogy a cserzőanyagok több hidroxilcsoportot tartalmazó benzoesavaknak éterszerű anhidridjei. E feltevés nyomán igen sok ilyen termék létezésére következtethetünk. S tényleg a különböző növényekben és növényrészekben a legkülönbözőbb cserzőanyagok találhatók s ezekből cserzőanyag elő is állíthatók. Hígított kénsavval, v. sósavval, főzve, vagy bizonyos élő fermentumok hatása alatt a cserzőanyagok különböző módon bomlanak szét. Sok cserzőanyagból cukor lesz, mely azonban gyakran a cserzőanyaggal kevert tisztátalanító anyagoktól származik. A pirokatechin cserzőanyagból oldhatatlan veres-barna festék, phlobaphenek nyerhető; a pirogallol cserzőanyag ellenben vagy a galluszsavat C6H2 (OH)3 COOH, vagy pedig az ellagsavat (C14H8O9) – a «bloom»-nak nevezett fehér lerakodás a bőrön, illetve ezeknek a keverékét – szolgáltatjuk. A tölgyfacserből és a valoneából az ellagsav mellett azokat a veres-barna testeket is nyerhetjük, melyek bizonyos körülmények között galluszsavat is adnak. Ezekből a vörös színű testekből készíthetjük a protokatechusavat. Azok a cserzőanyagok, melyek a vasoldatokat zöldre festik, (a pirokatechin származékai) normális termékei azon növényeknek, melyekben előfordulnak, míg a cserzőanyagok azon csoportja, melynek hozzátartozói a vasoldatokkal kékes-fekete színeződést adnak, többnyire a növényrészek kóros eltávozásának a termékei, amiért is ezeket, bár helytelenül, patológ cserzőanyagoknak nevezték el.

E cserzőanyagokat tartalmazó növényrészeket (a cserzőszereken) részben a bőr cserzésére, részben a fonal-kelme festésére is használják. Az ipar azonban ezeken a növényi részeken kívül még a belőlük előállított kémiai preparátumokat is használja; ilyenek, például a tannin C14H10O9, digallussav, mely számos növényi részben előfordul, valamint a cserző kivonatok. A cserzőszerek közül a következőket említjük fel: Algarobilla; ez a Prosopis pallida (negro) és P. Algarrobo (blanco) mag hüvelyéből áll. Ezek a fák nagy mennyiségben fordulnak elő Dél-Amerika hegyes vidékein, főleg Chilében és Argentínában. E mag hüvelye 5%-ig élénk sárga színű «tannint» tartalmaz, mely leginkább a myrobalánokéhoz hasonló.

Katechu Terra japonica (franc. cachou, ang. cutch, kát, kut; kasu) szárított kivonat, mely 45-55% sötét színű csersavat tartalmaz, s melyet főleg két fanemből gyártanak; ezek:

az Acacia Catechu (Mimosa Catechu, M. sundra);
a (M) Suma, magas fa, mely Déli-Indiában, Bengáliában és Gujeratban honos.

Magyarország katechu-behozatala 1880. 288 q. 20 240 Ft értékű volt.

Divi-divi v. Libi-dibi Cesalpinia coriaria fának maghüvelye. A szárított maghüvely 19-50%-a sajátságos, némileg a valonea-csersavához hasonló csersavat tartalmaz, mely galluszsavból és ellagencsersavból áll. Olcsó cserzőszer s így kérgekkel keverve volna használható, hibája az, hogy igen könnyen erjed s akkor a bőrön sötét-piros foltokat ad. Maracaibóból, Paraibóból és St. Domingoból importálják Európába.

Gesztenye-kivonat. A gesztenyefa (Aesculus hippocastanum) sűrű kivonata, melyet Dél-Franciaországban állítanak elő, s feketére festett selyem súlynövesztésére használnak. Magyarország is jelentékenyebb mennyiséget importál ebből a kivonatból.


Gubacs, melynek három faját különböztethetjük meg, ú. m. a levantini (török) gubacsot, a magyar gubacsot (Knoppern) és a khinai (japáni) gubacsot. Ezen különböző gubacsféléknek a csersavtartalma igen nagy. Jó levantini gubacsban egészen 60%-ig van tannin, a khinai gubacs tannin-tartalma 70%-ig is rughat. A gubacsokban a tanninon kivül még egy glikozid, a glikotanninis van. Gubacs-behozataluk 1890. volt 13 120 q, 339 875 frt értékben, kivitelünk pedig kitett ugyancsak 1890. 32 464 q. 910 992 frtot. Gambir, kockás katechu v. Terra Japonica (franc. gambir, cachon janue; ang. pale catechu), az Uncaria Gambir és az U. acida leveleinek (Indiában nyert) kivonata. Tartalmaz 36-40% csersavat, mely csaknem egészen katechinből áll. A gambir igen jó cserzőszer, mely a bőrt hamar áthatja, rendesen más cserzőszerekkel keverve használják. A legjobb gambir az, melyet Szumatrából hoznak. Hemlock (Abies canadensis) kérge közel 14% csersavat tartalmaz. Körülbelül 30 év óta ebből a kéregből kivonatot is készítenek, melyben 18-25% sötétveres csersav van, ettől a bőr sokkal szilárdabbá és nehezebbé lesz. A Kino nevü cserzőszert nálunk is használják. A kinonak különböző fajai vannak. Ezek a kinofajok szabad pirokatechinen kívül a katechinnel rokon csersavakat tartalmaznak. Mimosa kéreg (Wattle-bark), számos Ausztráliában honos Acacia-faj; kérge jelentékeny mennyiségű sötét-veres mimo-csersavat tartalmaz, amely kemény és nehéz bőrt ad, ha tömény állapotban használják, ugyhogy puha felsőbőrt csakis hig oldatokkal szabad kicserezni. Myrobalanok alatt a Terminalia némely fajának gyümölcsét értjük. Főleg az Indiában található T. chebula és T. Bellerica, melyek gyümölcse 30-35% galluscsersavat és ellagencsersavat tartalmaz, kedvelt cserzőszereket szolgáltatnak, amennyiben puha bőrt adnak, melynek, ha jófajta myrobalanokkal cserezték, élénk sárga színe van. A szárított gyümölcsöket tájszólással har-nak, harra-nak, bahera-nak nevezik; ezeket a kelmefestésre, cserzésre azonban nem használják. Tölgyfa-cser (franc. écorces de Chęne, ang. oak-barks, ném. Eichenrinden, Lohe). Néhány tölgyfa kérge mint cserzőanyag igen értékes. Ezek főleg a közönséges tölgyfa (Quercus Robur válfajaival, a Q. sessiflorával és Q. pedunculával), a Q. Suber, a Q. Flex és a Q. Castanea. Ezek a fakérgek, ami a velük készitett bőr minőségét illeti, a legértékesebb cserzőszerekhez tartoznak, mivel a bennök foglalt csersav igen hathatós, a cserzésre kiválóan alkalmas és mivel a tölgyfa igen elterjedt fanem s így szállitása is kisebb költséggel jár. Ez a cserzőszer a bőrt nehezebbé nem teszi, azonban a kéreg kezelése kényelmetlen, mivel csak 10-12% tannint tartalmazván, nagy tért foglal el. A tölgyfacser a bőrt veresbarnára festi s rajta nagymennyiségü lerakódást (virágot, bloom) képez, ez a cserzőszer gallussavat alig tartalmaz. A tölgyfakéregnek említett jó tulajdonságai dacára hazai talpbőrgyárosaink jobban szeretik a fenyőcsert alkalmazni, mivel a tölgyfacser használata mellett a cserzőeljárás hosszabb (körülbelül 2 év), s így több befektetésre és forgó tőkére van szükség. Különben is nálunk a merevebb talpbőrt keresik s ezen merevség fenyőcserrel való cserzés mellett inkább biztosítható.

Fenyőfa-cser 7-16% csersavat tartalmaz. A fenyőcserből is gyártanak kivonatot. Hazánkban különösen Haasnak a felső vidéken van ilyen fenyőcserkivonat (tannin-) gyára. A tölgyfa és a fenyőfa kérgén kivül még más fáknak a kérge is szolgál cserzőszer gyanánt. Az égerfa és a fűzfa kérge 8-16%, a nyirfa kérge 8-10% csersavat tartalmaz. Cserzőkéreg-behozatalunk 1890. volt 63 633 q. 236 694 frt értékben; kivitelünk ugyanakkor volt 533 121 q. 2 750 001 frt értékkel. Tölgyfacserünket leginkább Németország vásárolja. Quebracho. Ez a név származik quebra-hachoból (fejsze-törő). Quebrachonak bizonyos délamerikai fákat neveznek, melyeknek a fája igen kemény. Ezek közül a Loxopterygium Lorentzii faja és kérge az, melyet leginkább értékesítenek, mivel 15-23% csersavat tartalmaz. A fáját meg a belőle készített kivonatát Európába is hozzák. Hamburgban van több quebracho-kivonat-gyár. A quebrachonak a bőr cserzésére való használata jelenleg (1893) Németországban erősen terjed. Quebrachoval az egész cserzési folyamatot lényegesen, rövidebb idő alatt fejezhetik be s elég jó bőrt nyernek vele.

Sumach, szömörce. (Franc. Sumac; ang. Sumach és Shumac; ném. Gerbersumach v. Schumack.) Sumach alatt bizonyos, Déli-Európában és Amerikában előforduló, csersavat tartalmazó növények szárított leveleit értik. A különböző sumach-fajok tannin-tartalma 13 és 17% között ingadozik. Szömörce-behozatalunk (főleg Bolgárországból, Romániából és Ausztriából) 1890. volt 19 856 q., 178 704 frt, kivitelünk kitett 5212 q., 52 120 frt. Valomeák (franciául: Vélanedes). A valonea a görög szigeteken és Kis-Ázsiában előforduló Quercus egilops és Q. valonea fa rendkivül nagy gyümölcstokja. A valoneák 25-35% tannint tartalmaznak, mely némileg a tölgyfacserjéhez hasonlít; ettől abban különbözik, hogy barnább szint és nehezebb lerakodást képez a bőrön. Az a bőr, melyet valoneával csereznek, kemény és nehéz. Rendszerint a valoneát tölgyfacserrel, myrobolanokkal stb. használják. 1890. behoztunk valoneát 16 421 q.-t 415 108 frt ért.; kivitelünk 1890. volt: 5074 q. 122 996 frt ért.

Az eddig felsorolt, gyakran használt cserzőanyagokon kivül vannak, még más, eddig ugyan csekély fontosságuak, melyek azonban jó tulajdonságuk miatt hivatva lehetnek arra, hogy az ipar jövőben figyelembe vegye. Ezek: az Abies larix, vörös fenyő, kérge, mely a vörös színű csersavból 6-8%-ot tartalmaz. Az Acacia Albicans gyümölcse (Mexikoban hiusache a neve), A. arabica (Indiában: babul) kérge, 13-19% tanninnal, határtalan mennyiségben van meg, gelatinnal fehér csapadékot ad; A. Cebil 10-15% tannint a kéregben, 6-7%-ot a levelekben tartalmaz; ennek egy válfaja, a fehér cebil a kéregben 8-12%, a levelekben 7-8% tannint tartalmaz; A. Cavenia (Argentiniában espinillonak nevezik) gyümölcstokjában 33-34% tannin van; A. penninervis kérgében 18% tannin és 3-4% gallussav van. Alnus glutinosa (éger) kérge 16% csersavnál többet nem tartalmaz. A Caesalpinia Cacalaco gyümölcse (Mexikóban cascalote a neve) sok tannint és gallussavat tartalmaz, cserzésre) használják. A Comptonia asplenifolia levelei (Egyesült-Államok) 9-10% tannint tartalmaznak. A Coriaria ruscifolia kérge (New-Zealandban tutu a neve) 16-17% tannint, az Elaeocarpus dentatus kérge (New-Zalenadban Kiri-hinau-nak hijják) 21-22% tannint, az E. Hookerianus kérge 9-10% tannint, az Ephedra antisyphilitica 11-12% tannint. Az Eucalyptus longifolia kérge (Ausztrália) 8,3% tannint és 2,8% gallussavat tartalmaz. Az E. obliqua kinocsersavban 13,5% kinocsersav, az E. leuxoxylonban 22% van ugyan, de azért mégis csak alárendelt minöségü bőrnek készítésére használható. Az Eugenia Maire kérge (New-Zealandban whawhakonak nevezik) 16-17% tannint, az E. Smithii kérge 17% tannincs és 3-4% gallussavat tartalmaz.

A Fuchsia macrostemma vékony, könnyen kivonható kérgében élénk veres színű csersavnak körülbelül 25%-ja foglaltatik; ez a Chileben churconak nevezett kéreg. Az Inga Feuillei hüvelyes (Peruban pay-pay a neve) egy csaknem szintelen csersavból 24%-ot tartalmaz. A Laurus Peumo kérgét Chileben cserzésre használják. A Malpighia punicifolia kérge (Nicaraguaban ugy nevezik, hogy nancite vagy manquitla) igen világos színű csersavból 20-30%-ot tartalmaz. A Persea Lingue kérge vörösbarna, vizzel könnyen kivonható, 20-24% tannint tartalmaz. Ezzel a cserzőanyaggal D.-Amerikában, főleg Valdiviában az u. n. valdiviai bőrt cserzik. Chile déli részében ez a fa rendkivül kiterjedt erdőket képez. Phyllocladus tricomanoides kérge (New-Zealandban kiri-toa-toa a neve) 23% tannint tartalmaz. Chicagoban nagy mértékben használják a Polygonium amphibium leveleit cserzésre. Ez az egyévi növény, mely a Misszuri mentén nagy mennyiségben terem 18% tannint tartalmaz s széna módjára kaszálható. Oly bőrt ad, mely szilárdabb, tartósabb s jobban kifényesíthető, mint az a bőr, melyet tölgyfacserrel készítenek. A Punica Granatum gyümölcs-kérge 13,6% tannint, mely a myrobalanok-éhoz hasonlít és jelentékeny mennyiségben keményítőt is tartalmaz. A marokkoi bőr készítésére is szolgál. A Rhizophora Mangle kérgében Venezuelában igen sötét veres tannin foglaltatik. A Tecoma pentaphylla kérge (Venezuelában roble colorado-nak nevezik) 27% tannint s narancsszínű festő anyagot, a Wagatea spicata hüvelyei 15% tannint, a Weinmannia racemosa kérge (az ugynevezett tawhero towai vagy kamai New-Zealandban) 12-13% tannint tartalmaz

Goat Fashion Kecske kasmír ruhái

Milyen hírekre lehet találni mindenütt egy kedvenc házi állatunk Bundájáról?!
Kicsit meg lepődtem mikor meg láttam egy hirdetést a Goat Fashion Kollekciójából mert tényleg Kecske bundából van készítve. Részben jó dolognak tartom részben elég bizarr dolog.
Miért tartom ezeknek?

Hát le írom:
Részben jó dolog mivel inkább erre fordítsák a levágott Kecskék Bundáját mint az egyik Frissen ásott gödörbe temetnék őket.

Azért ítélem bizarrnak, mert lehet ennek olyan ütő szöge, hogy vannak olyan farmok, tanyák, illetve olyan helyek ahol nagy részben erre tenyésztik őket. De lehet hülyeséget írtam most de utána nézek az biztos.

A Kecskékről Kissebb Leírás

A szarvasmarhafélék családjának kecskealakúak alcsaládjába tartozó faj. Háziasítása a kőkorszakban történt. Ősének a kutatók három vadkecskét tartanak. Közülük egy már kihalt, iszkakecske. Kettő még ma is él: a csavart szarvú vadkecske. és a bezoárkecske. Mindkét vadkecske a mai házikecskével párosítva továbbtenyésztésre alkalmas utódot ad.


A már háziasított kecske elvadulhat,
ilyenkor néha zergék társaságában él tovább. A kecske szerény viszonyok közt is aránylag jelentős mennyiségű tejet termel. A legeltetési idényben a gyepes utcák szegélyeire kipányvázva v. az árokpartra, köves, sziklás domboldalakra, tüskés, bokros területekre kihajtva is megszerzi táplálékát.

A termelt tej - testtömegéhez viszonyítva - jelentős mennyiségű. A tejen kívül húsával, bőrével, trágy ájával és - néhol - igaerejével is hajthat hasznot. A bőrre ráfekvő és lehetőleg rövid szőrözet a kívánatos. Kivétel az angóra- és a kasmíri kecske, amelyeknek a bundájuk is értékes. A kecskék az áll alatt kisebb-nagyobb "szakállt" viselnek. Nemritkán a gerincen hosszabb szőrökből álló "zászló" húzódik végig.


A szőrözet színe igen nagy változatosságot mutat.
Előf. szürkésbarna, kávébarna, gesztenye-rozsdavörös, fekete, nem rítka a tarka, de napjainkban a legtöbb kecske fehér. Az újszülött kecskék testtömege aszerint változik, hogy hány magzat foglalt helyet az anya méhében. Eszerint 1,5 és 4 kg közt ingadozik egy-egy ivadék tömege.
A már teljesen kifejlődött példányok - a fajta szerint - 30-70 kg-osak, a bakok pedig 50-80 kg, ritkán 90-100 kg-ot érnek el.

A kifejlődött nőstények marmagassága - ugyancsak a fajta szerint - 50-90 cm, a bakoké 60 és 90 cm közt ingadozik. A törzshosszúság 100-110, az övméret 114-130%-a a marmagasságnak. A legeltetési idényben a kecske számára legfontosabb a legelő; legszívesebben a bokros legelőket járja. Itt a gyep mellett a bokrok és alacsonyabb fák leveleivel, fiatal gallyaival, gyümölcseivel kielégítheti a változatosság iránti igényét, ill. torkos falánkságát. A zöldtakarmányok közül a kecske mindazokat szívesen fogyasztja, amelyekkel fejősteheneket táplálnak (lucerna, vörös here, baltacím, nyúlszapuka, bükköny- és borsókeverékek, bíbor here, édes szudáni cirokfű, kukorica csalamádé, édes csillagfürt, cukorrépafej, takarmánykáposzta stb.).

A kecske

Zöldtakarmányokból naponta 7 - 8 kg-ot is megeszik.
Széna- és szalmafélék (főleg borsó-, bükköny-, szójaszalma), továbbá lombszéna (szeder, szőlő, tölgy, mogyoró, nyír, juhar, hárs) télen is igen jó szolgálatot tesznek. Mellettük a nedvdús gyökerek és gumók (répa, burgonya, csicsóka, murokrépa, tök), továbbá a sszilázsok etetése a tejelésre kedvezően hat. A 3-5 l-t adó fejőskecskék megérdemelnek abrakféléket is (gabonafélék daráját, a fehérjeszükséglet fedezésére borsó, lóbab, szójabab, édes csillagfürt daráját, olajpogácsákat, búzakorpát, szárított sörtörkölyt, vadgesztenyét, makkot stb.).

Egy kifejlődött kecskére az istállóban 1,5—2 m2 alapterületet számítanak. Ha a kecske bokszban van, ez 2,5—3 m2 területű legyen. Ha pedig több kecske van futójászolhoz egymás mellé kötve, akkor az állás szélessége 1 kecskére 0,75-1 m, hossza 1,3-1,5 m legyen. Az istálló világos, napos, jól szellőztethető legyen. Az ablakok olyan magasan legyenek elhelyezve, hogy a mellső lábaival ne érje el.


A kecske 9 hónapos korában már üzekedik,
és ha korához képest elég fejlett, célszerű beűzetni.A legtöbb ősszel üzekedik és átlagosan 152 napi vemhesség után, tehát tavasszal ellik. Ezért a tejelés időszaka a legtöbb fejőskecskénél a tavasz és a nyár. Kivételesen azonban némely kecske tavaszi üzekedés alkalmával fogamzott és ősszel hozta a világra ivadékait. Ha a kecskéket jó kondícióban tartják, tejelés alatt is űzethetők, tehát az elletés sűríthető. Az újszülöttek első tápláléka a föcstej, amely az első három napon 26-19-12% szárazanyagot, 12-7-5% fehérjét és 9-7-6% zsírt tartalmaz. Az első héten indokolt ötször, a második héten négyszer, a harmadik héten háromszor szoptatni a kiskecskéket.


A levágásra kerülő ivadék négyhetes koráig,
a fölnevelésre szánt 6-8 hétig él tejen. A harmadik héten már szénát és abrakot is fogyaszt; napi adagja 50-50 g-mal kezdődik és 0,25-0,5 kg-ig emelkedik. A negyedik héttől kezdve már legelőre járhat v. a jászolból zöldet is fogyaszthat. A kecske tejének átlagos összetétele a következő: szárazanyag-tartalom 11 - 14%, fehérje 3-4%, tejzsír 3-4%, ásványi anyagok 0,7-0,8%. A kecsketej íze mentes minden mellékíztől, ha szabadban fejik v. az istállót jól kiszellőztetik. Kellemetlen ízt és szagot csak a szennyezett istálló levegőjéből, a kifejés után vesz fel. A kecske hímivarú egyede a kecskebak jellegzetes, kellemetlen bakszagú, ezért nem ajánlatos a kecskebakot a fejőskecskékkel egy istállóban tartani.

Az évi tejtermelés a fajtától, a tartástól és a takarmányozástól nagymértékben függően 300-1500 1 között változik. Egyazon laktációban a napi tejmennyiség a második hónapban a legtöbb, ettől kezdve fokozatosan csökken. Legjobban tejel öt-hét éves korában. /Forrás-agraroldal/

A kecskék pupillája

A kecskék négyszögű pupillája mindenképp figyelmet kíván, de nem csak szépségük miatt. A pupillák szélessége miatt a kecske látószöge 330 fokos, míg az emberé csupán 180 fokos.